Minden nap rohanunk, minden egyes nap kapkodunk, a jövőt tervezgetjük, a jelen problémáiba fuldoklunk. Pont így, pontosan ezzel a rutinnal indult a nap, monoton lesz. És a jövő? – Ó, hát a jövőn jobb nem is gondolkozni.
Mosakodás, öltözködés, és ó igen! –Pillantásom az ablakra szegezem! Beletörődve könyvelem, szakad, óriási nagy szemekbe, sűrűn és fagyosan! Pedig muszáj lesz kimennem! Fejtetőig beöltözve, úgy igazán, tetőtől talpig!
Kísérő leszek a fülészetre. Valóban nyomasztó napnak indul! Csúszunk - mászunk, és odaértünk!
A folyosón ücsörögve megtört a jég, egy félig ismerős hölgy fordult felém és így szólt: Kicsikém! Nagyon szépek a képeid! - Igen! A rendíthetetlen szürkeség megtört! Ebben a pillanatban fordult a kocka, megérte csúszni-mászni! Megérte felkelni! Egy apró mondat volt csupán, de megérte! Oly annyira megérte, hogy a kórházból sebesen lobogtam kifelé. A hópihék csak hullottak és hullotak.. megállíthatatlanul. Ráesett az orromra, a pilláimra, a kesztyűmre. Valami ismét megváltozott. Ettől a pillanattól kezdve a hópihék formásak és egyediek lettek. Nem,- nem történt semmi csoda! Valóban épp olyanok voltak, amilyenek mindig is lenni szoktak. Mégis nekem csodás volt, hiszen a csoda pillanatától én már kamera mögül néztem őket! Káprázatos volt, forogtam, pörögtem, megörökítettem! A maguk tökéletlenségével voltak tökéletesek!
Összegezve: Örülök, hogy még is elindultam, örülök, hogy tettem vettem a szürke hétköznapokban!
…és igen, IGEN csodás képek készültek, számomra mindenképpen csodásak!
Mindegy mit teszünk, a lényeg tartalmasan teljen a napunk a legfontosabb, hogy legyenek pillanataink! Tökéletes tökéletlen pillanatokat Mindenkinek! (..még akkor is ha Holle anyó rendíthetetlenül rázza és rázza.)
Silver
Kísérő leszek a fülészetre. Valóban nyomasztó napnak indul! Csúszunk - mászunk, és odaértünk!
A folyosón ücsörögve megtört a jég, egy félig ismerős hölgy fordult felém és így szólt: Kicsikém! Nagyon szépek a képeid! - Igen! A rendíthetetlen szürkeség megtört! Ebben a pillanatban fordult a kocka, megérte csúszni-mászni! Megérte felkelni! Egy apró mondat volt csupán, de megérte! Oly annyira megérte, hogy a kórházból sebesen lobogtam kifelé. A hópihék csak hullottak és hullotak.. megállíthatatlanul. Ráesett az orromra, a pilláimra, a kesztyűmre. Valami ismét megváltozott. Ettől a pillanattól kezdve a hópihék formásak és egyediek lettek. Nem,- nem történt semmi csoda! Valóban épp olyanok voltak, amilyenek mindig is lenni szoktak. Mégis nekem csodás volt, hiszen a csoda pillanatától én már kamera mögül néztem őket! Káprázatos volt, forogtam, pörögtem, megörökítettem! A maguk tökéletlenségével voltak tökéletesek!
Összegezve: Örülök, hogy még is elindultam, örülök, hogy tettem vettem a szürke hétköznapokban!
…és igen, IGEN csodás képek készültek, számomra mindenképpen csodásak!
Mindegy mit teszünk, a lényeg tartalmasan teljen a napunk a legfontosabb, hogy legyenek pillanataink! Tökéletes tökéletlen pillanatokat Mindenkinek! (..még akkor is ha Holle anyó rendíthetetlenül rázza és rázza.)
Silver
